2009/12/05

Betlehemezés Nézsán az Úr 2009. esztendejében

Mottó: "Legyünk büszkék arra, hogy Nézsaiak vagyunk!"

Régi hagyomány Nézsán is a karácsony előtti betlehemezés.

Ezt jellemzően egyházi kötődésű személyek szervezték és tanították be a szereplőknek, régen a tanító a plébános- vagy tisztelendő atya, újabb időkben lelkes tanárok vagy a hitoktató. Régebben felnőttek is részt vettek benne.

Az egypárturalmi rendszer idején az iskolából szinte teljesen kiszorult, mára ismét ott is előadják, ami nagyon örvendetes.

A 70-es 80-as években a ministráns fiúk és énekkaros lányok járták végig a házakat, persze volt, hogy nem mehettek be mindenhová, de ez nem szegte soha kedvüket. Ministránsként korosztályommal én is részt vettem ezekben a betlehemezésekben, amelyek máig maradandó emlékként élnek bennem. Az esti mise után indultunk, majd a kijelölt területet jártuk be több napon keresztül. Szerintem, akik akkor részt vettek benne biztosan megőrizték emlékezetükben, ahogyan felejthetetlenek az akkori rendszeres templomi színdarabok is (de ez már egy másik téma).

Manapság az iskolás hittanosok végzik és sajnos évről évre egyre lanyhuló lelkesedéssel és motivációk nélkül. (Ennek az okait jó lenne feltárni, de biztosan összefügg azzal, hogy szabados világunkban egyre kevesebben járunk temploma és saját kis mókuskerekünket hajtva nem vesszük észre, hogyan terebélyesedik el a közönyösség szinte minden iránt, így a hagyományok irányába is.)

Már ott tartunk, hogy beöltözni sem akarnak a résztvevők, pedig szerintem az előadás mellett a jelképes ruházat a legfontosabb része ennek a szép népi hagyománynak.

Mint szülő nagy öröm nekem is, hogy gyermekeim készülhetnek a betlehemezésre, bot, kucsma, kifordított kabátbélés… Bár ebben az évben szembesültem azzal, amitől már korábban is tartottam.

Nincs jogomban, hogy kritizáljak és igazából örülök annak, hogy még él ez a hagyomány, de vannak dolgok, melyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni.

Miután láttam, hogy gyermekemen kívül senki sincs beöltözve az induló betlehemezők között, megkérdeztem a többieket miért nem öltöztetek be?

Kérdésemre rövid és csattanós választ kaptam az egyik gyermektől: „Mert nem volt hozzá kedvünk!”

Hát itt tartunk. Véleményem szerint ez nagyon szomorú, hiszen egy gyapjúbélésű kabátot vagy egy botot talán mindenki be tudna szerezni közeli esetleg távolabbi ismeretségi körétől. És eljutottunk oda, hogy aki beöltözik, azt cikizik ki a többiek…

Jó lenne, ha Nézsán nem eltűnnének a régi népszokások, hanem sok más elfeledett hagyománnyal együtt főnixmadárként újjá tudnának születni. Ez nagy felelőssége a pedagógusoknak, a szülőknek és a jóakaratú nézsai embereknek, mert bizonyos erők pont az ellenkezőjét szeretnék elérni. Meg kell ismernünk az újat, de tisztelnünk kell a régit és ápolnunk kell a hagyományt! Nem tehetjük meg, hogy a konzumvilág közönyét és lekezelő modorát beengedjük minden oldalról megtépázott településünkre.

Ezzel az észrevételemmel nem szerettem volna senkit megsérteni, sőt ellenkezőleg segíteni szeretnék azzal, hogy próbálok rávilágítani a problémára. Ha mégis valakit felháborodásommal megsértettem azért elnézést kérek.

--

Bobe

Bővebben a betlehemezés népszokásokról itt: http://hu.wikipedia.org/wiki/Betlehemezés

2009/09/29

Hazamegyek a falumba

Szigorú szeme meg se rebben,
Falu még nem várt kegyesebben
Városi bujdosóra.

Titkos hálóit értem szőtte
S hogyha leborulok előtte,
Bűneim elfelejti.

Vagyok tékozló és eretnek,
De ott engem szánnak, szeretnek.
Engem az én falum vár.

Mintha pendelyben látna ujra
S nem elnyűve és megsárgulva,
Látom, hogy mosolyog rám.

Majd szól: »Én gyermekem, pihenj el,
Békülj meg az én ős szívemmel
S borulj erős vállamra.«

Csicsítgat, csittít, csókol, altat
S szent, békés, falusi hatalmak
Ülnek majd a szívemre.

S mint kit az édesanyja vert meg,
Kisirt, szegény, elfáradt gyermek,
Úgy alszom el örökre.
-
Ady Endre

2009/03/12

Egy régi nézsai 1848-as ünnepség műsora


A régiek így emlékeztek Nézsán 1848-ra.
A szavalók nevei is jól láthatóak.
Nagyon színvonalas Ünnepi műsor lehetett!
-- bp

Emlékezés egy régi márciusra


Az erdőszélen hóvirág fehérlett.
Sarjadó gyepen az iskola glédában állt, mint még soha.
Valaki a Talpra Magyart szavalta.
Aztán a tanító beszélt a szabadságról.
Hallgatta sok parasztgyerek,
oldalt a jegyző meg a pap s tisztes, komoly, ősz emberek.
A harangozó tartotta a zászlót vén bajszos arcán zord egykedvűséggel.
S a tanító lelkesen magyarázta, hogy mi is történt ezelőtt sok, nagyon sok évvel.
Hősökről beszélt és csatákról s arról, hogy miként folyt a vér,
amikor annyi ember meghalt valamiért.
A többiek hallgatták némán.
Hitték is, nem is a mesét.
Öreg volt már a múlt. Setét s bizonytalan ködök takarták.
S egyszerre csak egy kisgyerek hangosan megszólalt hátul:
„Édesanyám! Mi a szabadság?”
A tanítóban elakadt a szó.
Odanéztek mindannyian.
Az asszony pedig felsóhajtott és azt felelte:
„Amikor hazajönnek a katonák, fiam”
Ó, hóvirágos régi március…!
Azóta mennyi vér ömlött megint, s részeg torokkal hányszor ordították
közénk a véres jelszót, hogy „szabadság!”
Voltunk azóta hősök mi magunk is.
Hősök, pribékek, árulók, gazok, honmentők és hazátlanok,
voltunk minden, amit csak akartak a habzó szájú álapostolok.
Négyszer szabadítottak föl azóta propagandás vad próféciával
és mind a négyszer más zászló alatt!
És mind a négyszer esküdtek reá, hogy most lettem szabad!
Hát ez a szabadság, emberek?
Szónokló, híres emberek! Élők s holtak mind ezt akarták…?
S mi lesz, ha majd egy szép napon megkérdezi egy kisgyerek:
„Édesapám, mi a szabadság…?”
Ó, hóvirágos régi Március…
Talán sóhajtunk egyet mi is akkor
és csak annyit mondunk csöndesen:
fiam, szabadság az, ha majd hazatérhetünk mindannyian.
-
Bajorerdő, 1947.

Wass Albert 
 

2009/03/04

Életveszélyes kút!

A kastély parkon belüli focipálya sarkánál lévő területen van egy régi kővel kirakott kút.
A terület nincs rendesen bekerítve a kúthoz bárki oda tud menni.
Ez a terület volt a 80-as években az iskolai gyakorlókert. Azóta magántulajdonba került, ahová gyümölcsöst telepítettek. Évekkel ezelőtt a tulajdonosok tettek a födémre egy beton kútgyűrűt és kerekes kúttá alakították.

Sajnos a szélén lévő valószínűleg régi aknatetőt nem jól szüntették meg és ez azóta beomlott, a lyuk pedig ott tátong most a kút pereme mellett. Ezen akár egy felnőtt is beeshet. Leginkább azért veszélyes mert közel van a parkhoz és a pályához, ahol a gyerekek rendszeresen játszanak. A képen jól látszik, hogy a kút ki van apadva, és mindenféle omladék bele van esve. Csak remélhetjük, hogy nem lesz belőle baleset. Ezúton is megkérjük a tulajdonosokat és az illetékeseket, hogy hárítsák el ezt a veszélyforrást!

2009/03/02

Nézsa harangjai

A nézsai harangok történetéhez jelenleg 1722-től vannak ismereteink. 1722-ben egy nagyobb harangja haranglábban, egy kisebb pedig a Szent Jakab templom tetején lévő egyszerű tornyocskában lakott. 1727-ben a haranglábban két harangot említenek, 1746-ban viszont már csak egy repedtet. A repedt harang helyébe két újat szereztek be 1747-ben:1. - Mester ismeretlen, Budán öntötték 1747-ben, súlya kb. 180 font; 2. - Mester ismeretlen (feltehetően szintén Budán öntötték) 1747-ben (1813 előtt mehetett tönkre). A két harangot egyszerre szentelték fel Vácott 1749-ben.

1767-ben két harangról tesznek említést a korabeli írások. 1832-ben a fenti 1. jelzésű harangon kívül még két harangról tudunk az egyiket valószínűleg Eberhard Henrik harangöntő mester készítette Pesten, 1813-ban, súlya kb. 270 font. Itt már említést tesznek a temető haranglábban lévő harangról is.

Az első világháború idején Nézsa két harangját vitték el háborús célokra.

Jelenlegi harangok: 1. - Szlezák L., 1924., 365 kg, O86 cm; 2. – Szlezák L., 1924., 154 kg, O65 cm, 3. – Szlezák L., 1924., 73,5 kg, O51 cm.

A temető haranglábból az első világháború idején elvitt harang helyett 1924-ben a templomból hozták át a harangot: felirata:”IOANNES KOHLL GOSS MICH IN PEST ANNO 1777”, O74 cm.

Érdekesség: nézsai emberektől lehetett, hallani hogy a község határában lévő Harang hegy elnevezését onnan kapta, hogy a török(?) elől a korabeli lakosság ide vagy a környékére rejtette el a harango(ka)t.

A 80-as években a kézi harangozást automatizálták, ezzel egy régi és nagyon fontos foglalkozást teljesen felváltott a modern technika. Ezen írásommal szeretnék tisztelegni a nézsai harangozók emléke előtt.

A templomban lévő harangok tartószerkezetét 2008-ban felújították.

Reméljük egyszer harangjaink hangját hallhatjuk a Kossuth rádióban.

(Megjegyzés: 1 font=0,45 kg)

--
Forrás: Művészettörténeti értesítő 1958.
--

BP

2009/02/23

A nézsai focipálya kispadjai


Sajnos a Nézsa SE foci pályáján lévő kispadok állapota nagyon rossz. Csak remélni lehet, hogy rövidesen kicserélik vagy felújítják ezeket a padokat.










2009/02/04

dr. Hetesi Zsolt fizikus előadása

Az utolsó óra. Ez a címe annak az előadásnak, melyet dr. Hetesi Zsolt fizikus tartott a szolnoki Tisza Klubban. A Fenntartható Fejlődés Kutatócsoport vezetője úgy véli egyre kevesebb az időnk, ha nem takarékoskodunk az energiaforrásokkal. A neves előadó elmondja véleményét arról is, hogy mi vezetett a világ pénzügyi válságához, ez hogyan hatott az olajárakra és milyen esélye van a jövőben az emberiségnek, ha továbbra is a fogyasztás növelésére törekszik. A fizikus számokkal támasztja alá a csoport elméletét. Megdöbbentő jövőkép a Mérleg Pluszban.

A képanyag megtekintéshez kattints ide: Szolnok TV