2010/04/22

Zöld a kökény

Ha van időm szeretek antikváriumokban böngészni, hiszen itt mindig lehet találni valamilyen kincset.  Egy ilyen böngészés közben egy budapesti antikváriumban véletlenül kezembe került egy kis könyvecske, amelyben 150 magyar népdalt gyűjtöttek össze egy csokorba. Feltűnt, hogy sok nógrádi településből is gyűjtöttek. Nézegettem az oldalakat és nagy meglepetésemre találtam egy nézsai gyűjtésű népdalt is, amelyet Borsai Ilona gyűjtött össze. Erre utal a B.I. jelzés. Érdekessége a dalnak, hogy a "zöld kökényről" szól ellentétben az ismertebb népdalokkal, amelyekben inkább a "kék kökény" fordul elő. Nézsán tehát zöld a kökény!
Nagyon megörültem, hogy Nézsa nevét ilyen formában is láthatom leírva. Ez igazolása annak, hogy Nézsán is - mint minden magyar településen - nagy hagyománya és magas kultúrája volt az éneklésnek és dalolásnak. Erre konkrét bizonyíték ez a kis dal is. Sajnos mára teljesen beszűkültek a népi éneklés formái. Nem szól már a dal az utcákon vasárnap délután, ahogyan azt szüleink, nagyszüleink elmesélték. A kocsma sem az nótaszótól hangos. Pedig micsoda katonanótákat tudtak az idősebbek. Sajnos a "konzumkultúra" teljesen elsodorta a régi nótákat, dalokat.  A fiatalok alig-alig énekelnek és már nem hallják szüleiket sem énekelni, ahogyan az öröklődött időtlen idők óta. Ez a hagyomány is valahogy egy csapásra megszakadt.
Ezeket a régen énekelt nótákat valahogyan meg kellene őrizni az utókornak, hiszen néhányan vannak még a faluban, akik emlékeznek rájuk.
-
Kérés: Ha valaki találkozik Nézsáról vagy a környező településekről gyűjtött népdallal, műdallal nagyon  szívesen közkinccsé teszem. Arra is jó lenne megoldást találni, hogyan lehetne archiválni azokat a régen énekelt dalokat nótákat, amelyeket már csak néhányan ismernek.

2010/03/10

Nézsai levél a képviselőjelölteknek

Választópolgárként szerettem volna a saját településem érdekeit is figyelembe véve kérdéseket feltenni a hivatalosan induló jelölteknek. A lenti levelet elküldtem a jelölteknek:

2010/03/08

Filippinél találkozunk!

Shakespeare Julius Caesar c. tragédiájából vett szállóige jutott eszembe a minap egy találkozás után. Ezt ott Antonius mondta híveinek a Filippi mellett vívott döntő ütközet előestéjén. Az ókori makedón város egyébként aranybányáiról volt híres. A szállóige jelentése kb. annyit tesz, hogy „majd találkozunk”.

Március egyik délutánján Vácra vitt az utam, de várakoznom kellett az autóban, ezért arra gondoltam egy kicsit körülnézek a városban. Sétáltam a Zrínyi utcában és éreztem a város késő délutáni lüktetését, miközben járt az agyam. A márciusi verőfényben emberek haladtak el mellettem, ki munkába, ki munkából, ki kutyával, ki kézen fogva… Figyelgettem a régi és az újonnan felújított házakat, ötleteket keresve a házépítéshez.
Hirtelen valaki rám köszönt. Szevasz, ezer éve nem láttalak! Egy régen látott nézsai ismerős volt, aki már rég elköltözött Nézsáról, de szülei még ott élnek és néha-néha hazatalál. Városlakóhoz méltóan, valamiért leugrott a közeli kisboltba. Az ilyenkor megszokott, „mi van veled”, „hogy vagytok” témák átbeszélése után kis falunkra terelődött a szó, mi a helyzet Nézsán? Milyen az élet arra felé? Beszélgetésünk közben, egyszer csak ránk köszönt valaki, egy újabb nézsai! Milyen kicsi a világ! Így már hárman folytattuk a „Nézsai Nosztalgiázást”. Még néhány percig beszélgettünk majd mindenki ment a saját útján tovább.
Köszönés képen ennyit mondtunk egymásnak: Nézsán találkozunk! Később hazafelé utazva jó érzés töltött el, úgy éreztem szülőfalunk szeretete a nézsaiak szívébe mélyen beleivódott és ez így van jól, talán ez is része lehet annak a fogalomnak, amit úgy hívnak, hogy hazaszeretet. Biztosan minden településnek megvan a maga varázsa, és biztosan vannak szebb és jobb vidékek is, de nekünk, akik ezer szállal kötődünk ide, Nézsa a legszebb és a legjobb, hiszen itt éltük életünk egy részét, lakjunk bár még mindig itt, vagy a föld bármely szegletében.
Mint jelenleg is Nézsán élő két kátyúba zökkenés között nem is gondolnám, hogy kis falunk milyen sokszor beszédtéma lehet a Nézsáról elszármazottak köreiben.
A régi emlékek, a régi társak, az itt eltöltött évek, a templom, a kastély-park, a Vas-hegy vagy egy-egy finom étel íze biztosan elő-elő jönnek. Tapasztalatom alapján a rossz dolgok kevésbé hagynak nyomot, így az emberek emlékezetében inkább csak a jók maradnak meg.

Nekünk itt élőknek már csak annyi feladat marad, hogy tartsunk ki településünk mellett. Azért, hogy  legyen hol találkozni az elszármazottaknak, és ha úgy alakul, legyen hely itt letelepedni vagy visszaköltözni...

Maradjunk tehát annyiban:
Nézsán találkozunk!

-