2013/07/28

Nézsa - Szent Jakab - a harcos zarándok - falva

   "Mondom tehát nektek: Kérjetek, és adnak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek. Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak ajtót nyitnak. Van-e köztetek olyan apa, aki követ ad fiának, mikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér, akkor hal helyett tán kígyót ad neki? Vagy ha tojást kér, akkor talán skorpiót nyújt neki? Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle." (Lk 11,1-13)
 --
2013-ban Szent Jakab havának 28. napján 10 órakor kezdődött a Nézsai Plébániatemplom búcsújának ünnepi szentmiséje, amelyet Rados László nézsai plébános atya mutatott be. Jó volt látni a sok hívő embert és közösen megélni a szép ünnepet. Ilyenkor újra megtelik a templom a nézsai hívekkel, a már elköltözött volt nézsaiakkal - akik talán lélekben egy kicsit mindig nézsaiak maradnak -, a búcsúba hívott rokonsággal, vendégekkel. (A héten Szent Jakab nevének napján Rados László plébánosatya meghívására Sánta János atya celebrált szentmisét, emelve az ünnep pompáját öt atya részvételével - köztük volt Láng András egykori nézsai plébános is. Másnap Szent Anna neve napján László atya mutatott be szabadtéri szentmisét Nézsán a Szent Anna kápolnánál.)

Ezen a vasárnapon gyönyörűen feldíszített templomban szépen szóltak az orgonás énekek. Felhangzott a "Győzelemről énekelje napkelet és napnyugat..." című ének. A korábban szétesett énekkar ismét összeállt, újra megtelt a kórus és fennkölten énekelte a Szent Jakabhoz szóló szép énekeket. Szép volt a körmenet és a régi hagyomány újraélesztése - a Máriás lányok által körbehordozott Szűz Mária szoborral.
A végén pedig mindig örömmel tölt el, a felhangzó pápai és magyar himnusz!

László atya - híven önmagához - az ünnephez méltó prédikációt mondott. Az ünnep fontosságáról és szépségéről beszélt. Kiemelte, hogy a mai vasárnapon három dolgot is ünnepelünk egyszerre:

Először is a vasárnapot. Az atyától megtudhattuk, hogy az apostolok Krisztus feltámadásáig a szombatot ünnepelték. Majd a kialakuló keresztény egyház az Úr napját a legfőbb napon, vasárnapon ünnepelte meg. Ezért megyünk vasárnap templomba azóta is.

Szent Jakab megáldja a hóhért
Nézsa - Szent Jakab Templom
(Jeges Ernő - 1953.)
Albrecht Dürer:
Szent Jakab vértanúsága
(1508 körül)
 Másodszor a nézsai plébániatemplom patrónusát, idősebb Szent Jakab apostolt ünnepeljük. Szent Jakab - Iacobus Maior - (idősebbnek nevezik, hogy megkülönböztessék Jézus másik tanítványától, Alfeus fiától, Ifjabb Jakab apostoltól). Zebedeus és Szalome fia, János apostol bátyja. A Betszaidában született testvérpárt Jézus tréfásan Boanergész-nek, a Mennydörgés Fiainak nevezte. Jakab a legbelső tanítványi körhöz tartozott; tanúja volt az Úr főbb csodatetteinek. Az apostolok közül elsőként szenvedett vértanúhalált. Heródes Agrippa ölette meg 44 körül, az első nagy jeruzsálemi keresztényüldözés alatt: „karddal kivégeztette Jakabot, János testvérét” (ApCsel 12,2). (Testvére, János viszont az utolsóként meghalt apostol (egyetlen, aki nem vértanúként halt meg).

Szent Jakab a zarándokok, búcsújárók, utasemberek, hajósok, fűszerkereskedők, gyógyszerészek, kalaposok, kereskedők, szatócsok és Spanyolország védőszentje. Sírját a IX. század óta Santiago de Compostelában tisztelik. II. Alfonz király kezdett a sír fölé templomot építeni.
 Jakab apostolt vértanúhalála után a király rendelete miatt eltemetni nem lehetett, ezért tanítványai a holttestet ellopták, márvány szarkofágba tették, és egy hajóra rejtették. A hajót azonban elfelejtették a parthoz kikötni, ezért azt a víz elvitte egész Spanyolországig, és az akkori Iria Flaviában ért partot. Itt eltemették.
Sírja később feledésbe merült, mígnem a IX. században egy csillag jelezte annak helyét. Mivel Szent Jakabot spanyolul Sant Iago-nak hívják, e legenda a város nevének eredetére is választ ad: Campus stellae, azaz Csillag mezeje. Együtt pedig Santiago de Compostela.
Róla nevezték el a Szent Jakab-utat (spanyolul Camino de Santiago azaz El Camino), mely Spanyolország Navarra, La Rioja, Kasztília és Galícia tartományain halad át, és amelynek célpontja Szent Jakab apostol sírja.

Szent Jakab, a mór-ölő
Jakabot a spanyolok a "Matamoros", azaz Mór-ölő jelzővel is illetik. Ennek eredete a 844-ben a mórok ellen vívott clavijói csata. Ekkor a legenda szerint Szent Jakab glóriával fehér lovon jelent meg, és győzelemre vezette a keresztény seregeket. E legenda alapján ábrázolják Jakabot gyakran páncélban fehér lovon ülve, lobogó köpennyel, kirántott karddal, csata közben. A spanyol missziók hatására egész Dél-Amerikában és az egész világon nagy tisztelet övezi.
Ez visszaköszön a nézsai hagyományban is a Nézsai Plébánia korabeli pecsétjében is jól látható a harcos lovag apostol, a keresztény hitvédő és az alatta fekvő legyőzött mórok (iszlám vallásúak).

Ez a pecsét szolgált alapjául a nézsai önkormányzat címerének is. Amelyet az akkori világi vezetők Pannonhalmi Zsuzsanna elképzelései alapján készíttettek el. 
A címer uralkodó színei alapján  lett Nézsa zászlaja a kék-fehér-zöld.

Szent Jakab Templom
Nézsa
Harmadszor plébániatemplomunk, a Nézsai Egyház ünnepe. A mi ünnepünk. Az oltárképről ránk tekintő Szent Jakab ábrázolása a "zarándok Szent Jakab". A zarándokok és vándorok védőszentjének jellemző ábrázolásai: zarándoköltözet, rövid köpeny, kalap, cipő (saru), bottal, tarisznyával, táskára vagy ruhára függesztett kagylókkal, kulaccsal és rózsafüzérrel, olykor egy gyermekkel (a lábánál).




-

A templom mindig igazodási pont, ahol közösség létezik a földön, ott mindig van egy templom. A templom és környékének állapota mindig tükrözi a közösség állapotát is. Ezért nem igaz a mondás amelyet már sokaktól hallottam: "Útba van, mint a nézsai templom." Nem a templom sosincs útban! Sőt okkal van ott ahol van!

--
Források:
http://lexikon.katolikus.hu/J/Jakab.html
http://hu.wikipedia.org/wiki/Idősebb_Jakab_apostol
http://vaciegyhazmegye.hu/programok/408/SZENT-JAKAB-APOSTOL.html

--
Bobe
Santiago de Nézsa




2013/06/10

Nézsai önkéntesek Nagymaroson

Lelkes nézsai önkéntesek szombaton (2013.06.08.) reggel 7 órára gyülekeztek a kultúrház előtt. Tudtuk, hogy nagy a baj és minden jóakaratú emberre és segítő kézre szükség van. Pénteken már voltak Nézsáról önkéntesek Vácon, de korán reggelre azt az információt kaptuk, hogy Nagymarosra kell a segítség. Mindenki tisztában volt a helyzet komolyságával és mindenki tette is a dogát. Jó volt érezni az összetartozást! Amikor volt egy kis pihenő készítettem néhány képet az árvízről:














 
























--
Bobe

2013/03/28

Nagycsötörtöki szertartás a nézsai Szent Jakab Templomban

 Mottó: „Ha nem moslak meg, nem lesz semmi közöd hozzám.” (Jn 13,8)
-- 
 A nagyhét a nagyböjt utolsó hete Virágvasárnaptól nagyszombatig. Napjai a nagyhétfő, nagykedd, nagyszerda és a  húsvéti szent háromnap (nagycsütörtök, nagypéntek, nagyszombat). A keresztények ebben a bűnbánati időszakban Jézus Krisztus feltámadásának, a Húsvétnak a megünneplésére készülnek fel. A nagyhét magyar elnevezései továbbá a csendeshét”, a „sanyarúhét”, „videshét” (vizeshét) - a természet tavaszi újjászületése az embert is megújulásra, tisztálkodásra indítja. A tavaszi tisztulás a bűntől, bűnösségtől vagy tisztátalanságtól való megszabadulással kapcsolatos szokások, az ember testi és lelki megújulásának, egészségének és jólétének biztosítása a hitben való elmélyülés, a kiengesztelődés és a lemondás segítségével. A böjt vallásos gyakorlata a figyelem középpontjába állítja a bűnbánat, a megtisztulás, az áldozat és a könyörgés jelentőségét, kifejezi az ember Isten iránt tanúsított szeretetét és az érte való áldozatvállalását.
 
 Az idei évben Virágvasárnap 2013. március 24-ére esett. Mivel idén Gyümölcsoltó Boldogasszony napja is a nagyhétre esett, így ünnepe április 8-án lesz megtartva. Látva és tapasztalva a zord időjárási körülményeket talán jobb is így. Nagykedden reggel a templomszépítők kitakarították és feldíszítették a Szent Jakab Templomot. Láng András atya óta tudjuk, hogy a takarításban részt vevők asszonyok és férfiak nem egyszerűen takarítók", hanem azok a szolgálattevők, akik sok-sok munkával tisztítják és ékesítik fel templomunkat. Így igazán megérdemlik a templomszépítő elnevezést. Itt is szeretném megköszönni szép és értékes munkájukat.

Nagycsütörtökön 18 órakor kezdődött a liturgia, amely az idén kiegészült Rados László plébános atya által kezdeményezett lábmosás szertartással is. 
A nézsai Szent Jakab Templom mennyezeti freskójának
utolsó vacsora ábrázolása
(László atya 2012. év templombúcsúja óta teljesít szolgálatot nézsai plébánosként. Azóta számos kezdeményezésével próbálta fellendíteni a Nézsai Egyház hitéletét. A korábbi nézsai egyháztanítók - plébánosok, tisztelendők és diákonusok - jó alapot jelenthetnek László atya számára, bár az utóbbi évek sok-sok negatív hatása miatt jócskán visszaesett a templomba járók száma. Egy-egy ilyen szép kezdeményezés a nézsai egyházközösség összetartozását erősítheti. ) 
A lábmosás mint tisztálkodás (megtisztulás), nem csak az út porának vízzel való eltávolítása, hanem az érkező vendég felé tett udvarias gesztus, amelyet a ház urának utasítására jellemzően a szolgálók végeztek.  Ha valaki vállalta ezt az egészen alacsonyrendű szolgálatot, az a lehető legnagyobb szolgálatkészség, a legteljesebb odaadás jelének számított (1Sám 25,41). Az utolsó vacsorán Jézus a lábmosással fejezte ki végtelen szeretetét (Jn 13,1-3).
A szentmise előtt László atya a szimbolikus 12 apostollal bevonult plébániaudvarból a templomba (elöl a felvezető ministráns, majd az apostolok, a többi ministráns és a plébános atya). Az apostolok az oltár körül elhelyezett székeken foglaltak helyet és vettek részt a szentmisén. A liturgiában a nagycsütörtöki szentmise evangéliumában elhangzó új parancs (mandatum novum) alapján mandatum-nak is hívjuk, mert a lábmosás megtestesíti a krisztusi szeretetet. Később a kolostorokban kialakult a testvérek és vendégek (szegények) lábának megmosásának szokása is (benedeki regula). 694. évi toledói zsinat szigorúan elrendelte, hogy a püspök a nagycsütörtöki szentmisében végezze el a lábmosás szertartását. A nagyhét újrarendezése, 1955.XI.16. óta a lábmosás a homília (szentbeszéd) után történik, már nemcsak a székesegyházakban és apáti templomokban, hanem a plébániatemplomokban is. Így volt ez idén a nézsai plébániatemplomban is!
A szimbolikus apostolok az idei évben a következő nézsaiak volta: Balázs Ferenc, Blaskó Károly, Bóbis Péter, Kucsera András, Lestyán Attila, Papanek Ferenc, Pazsitka József, Petyerák István, Rapavi István, Szarka Benő, Styevó Gábor, Zachar Zénó.
A homília után László atya a ministránsok segítségével felelevenítette az evangéliumi lábmosást és szimbolikusan megmosta a 12 apostol lábát.
A nagycsütörtöki liturgiában az Uram irgalmazz után még megszólaltak a harangok és a csengettyűk, majd az úrvacsora után a világ minden táján elnémultak, és az év 365 napjából két egész napon keresztül hallgatnak. Innentől kezdve csak a kereplők szólnak egészen a feltámadásig. Nagypénteken a harangok némák – ahogy mondják, Rómába mennek, hogy ott gyászolják Krisztus megkínoztatását és keresztre feszítését.
A szentmise befejező részében a liturgia szerint az Oltáriszentséget az atya áthelyezte - a női oldalon lévő - Szűz Mária fájdalmas szíve mellékoltárra. Majd az atya és a ministránsok Jézus szenvedéseinek (haláltusája, elfogatása, megcsúfolása, ruháitól való megfosztása, tanítványai elfutása, egyedül maradása) emlékezetére elvégezte az oltárfosztást. A főoltárról leszedik a virágokat a terítőt felhajtják és az elölmiséző oltárról eltávolítják a feszületet, a gyertyákat, a virágokat és a terítőt. A teljesen lecsupaszított oltárok így maradnak a nagyszombati liturgiáig. László atya megfogalmazásában, míg Szenteste karácsonynak, Jézus születésének, az év legszebb ünnepének az előestéje, addig a nagycsütörtök este - Jézus urunk halálának előestéje - a legmegdöbbentőbb.

-
Ezúton is szeretnék köszönetet mondani László atyának, hogy társaimmal együtt részt vehettem a nagycsütörtöki liturgián és a lábmosás szertartásán.

--
Bobe
--
forrás: Magyar Katolikus Lexikon (http://lexikon.katolikus.hu)

2013/02/23

Nézsa 2012 októberétől zárlat alatt!

Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) által kiadott, jelenleg méhegészségügyi ok miatt zárlat alatt álló 12 Nógrád megyei település:
   Piliny
   Szécsény
   Nógrádmegyer
   Nógrádsipek
   Magyargéc
   Szécsényfelfalu
   Szarvasgede
   Garáb
   Kétbodony
   Nézsa
   Szügy

2013/02/22

Zwebner Sándor ajánlata Reviczky Tibor uraságnak Pozsonyból

Az I. világháború alatt, míg az Osztrák-Magyar Monarchia csapatai állóháborúra rendezkedtek be az Isonzó mentén, addig az élet Nézsán nem állt meg. Bizonyíték erre a pozsonyi Zwebner Sándor kereskedő 1915. október 26-án feladott ajánlattevő levelezőlapja, amelyet a nézsai Reviczky Tibor uraságnak címzett. A lebélyegzett levelezőlapon jól látható a postahivatalok dátumozása. Számomra meglepő, hogy a posta milyen gyors volt 1915-ben. Az 1915.10.26-án Pozsonyban feladott levelezőlap két nap alatt megérkezett a nézsai postahivatalba. Ez ma sem menne gyorsabban.



"teljes tisztelettel:" Bobe

--